Termékkereső
   

Akció! Áruházunk 2012. május 31-ig ingyenes szállítást biztosít minden termékre az ország egész területén.

A távollevők között kötött szerződésekről

Figyelem! A jogszabály eredetileg így jelent meg, de azóta változhatott.


17/1999. (II. 5.) Kormány rendelet

a távollevők között kötött szerződésekről


A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. §-ának e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. § (1) A rendelet hatálya arra a szerződésre terjed ki, amelyet fogyasztó és vállalkozás köt egymással termék, illetve szolgáltatás értékesítésére irányuló, a vállalkozás által működtetett távértékesítési rendszer keretében olyan módon, hogy a szerződés megkötése érdekében a vállalkozás kizárólag távközlő eszközt alkalmaz (távollevők között kötött szerződés).
 
(2) A rendelet akkor alkalmazható, ha külön jogszabály a rendelet hatálya alá tartozó szerződésről eltérően nem rendelkezik.

(3) A rendelet hatálya nem terjed ki:

 
a) a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló törvény által szabályozott pénzügyi ágazati szolgáltatásokra irányuló szerződésekre;

b) automatából történő értékesítésre;

c) nyilvános telefonállomás igénybevétele útján az elektronikus hírközlési szolgáltatóval kötött szerződésre;

d) az építési szerződésre;

e) ingatlan tulajdonjogának vagy ingatlanra vonatkozó más jog megszerzésére irányuló szerződésekre, kivéve a bérleti szerződést;

f) az árverésen kötött szerződésre.

 

(4) Nem kell alkalmazni a 2-6. §, valamint a 7. § (1) bekezdésének rendelkezéseit

 
a) az élelmiszerek, valamint egyéb mindennapi fogyasztásra szolgáló termékek rendszeres házhozszállítására vonatkozó szerződésekre, továbbá
 
b) az olyan szállást nyújtó, szállítási, étkeztetési vagy szabadidős szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekre, amelyek alapján a vállalkozás e szolgáltatásokat meghatározott időpontban vagy meghatározott időszakban nyújtja.
 
(5) E rendelet alkalmazásában távközlő eszköz: bármely eszköz, amely alkalmas a felek távollétében - szerződés megkötése érdekében - szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, az automata hívókészülék, a rádió, a videotelefon, videotex (mikroszámítógép képernyővel) billentyűzettel vagy érintőképernyővel, az elektronikus levél (e-mail), a távmásoló (telefax) és a televízió.

2. § (1) A vállalkozás a szerződés megkötése előtt kellő időben köteles a fogyasztót tájékoztatni:


a) a vállalkozás cégnevéről (nevéről) és címéről (székhelyéről, illetve lakóhelyéről) azonosításra alkalmas módon;

b) a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről;

c) a terméknek, illetve szolgáltatásnak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is magában foglaló áráról, illetve díjáról, valamint az összes járulékos költségről, így különösen a fuvardíjról, szállítási vagy postaköltségről;

d) a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeiről;

e) az elállás jogáról (4. és 5. §);

f) a távközlő eszköz használatának díjáról, ha azt az alapdíjtól eltérően állapítják meg;

g) a vállalkozás ajánlati kötöttségének idejéről;

h) a szerződés legrövidebb időtartamáról olyan esetben, amikor a szerződésben foglaltak teljesítésére folyamatosan vagy ismétlődően kerül sor.

 
(2) A vállalkozás az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettségnek egyértelműen, közérthetően és pontosan, az igénybe vett távközlő eszköznek megfelelő módon köteles eleget tenni.
 
(3) Ha a vállalkozás telefonon tesz szerződéskötésre ajánlatot a fogyasztónak, a telefonbeszélgetés megkezdésekor köteles közölni legalább cégnevét (nevét), székhelyét (lakóhelyét) és telefonszámát, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerződéskötésre irányuló szándékára.
 
3. § (1) A vállalkozás köteles a 2. § (1) bekezdés a)-e) pontjában foglaltakról való tájékoztatást írásban - papíron vagy más, a fogyasztó számára hozzáférhető tartós adathordozón - a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. Ha e kötelezettségének a szerződéskötést megelőzően nem tett eleget, ezt az írásbeli megerősítést a szerződés teljesítése során kellő időben, de - kivéve, ha a teljesítés harmadik személy részére történik - legkésőbb a teljesítés időpontjában köteles a fogyasztó részére rendelkezésre bocsátani.
 
(2) Az (1) bekezdés szerinti írásbeli megerősítésnek a 2. § (1) bekezdés a)-e) pontjában foglaltakon túl tartalmaznia kell:

a) a 4. § szerinti elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és következményeit, ideértve a 4. § (5) bekezdésében, a 6. §-ban és a 7. § (3) bekezdésében foglaltakat, továbbá azt az esetet is, amikor a fogyasztót az 5. § alapján az elállás joga nem illeti meg;

b) a vállalkozás azon telephelye (fiókja) vagy egyéb szervezeti egysége címét, ahol a fogyasztó panaszait érvényesítheti;
 
c) az esetleges jótállás feltételeit, valamint a teljesítést követően igénybe vehető kiegészítő szolgáltatásokat (alkatrészellátás, javítószolgálat);
 
d) a szerződés megszüntetésének lehetőségét, ha az határozatlan időre szól, vagy tartama az egy évet meghaladja.
 
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak távközlő eszköz útján egyetlen alkalommal nyújtott olyan szolgáltatás esetében, amelynek ellenértékét a távközlő eszköz üzemeltetője részére kell megfizetni. A fogyasztót azonban ilyen esetben is tájékoztatni kell a vállalkozásnak a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott címéről.
 
(4) E § alkalmazásában tartós adathordozó az olyan eszköz, amely a fogyasztó számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.

4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat.



(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási jogát

 

a) termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától számított három hónap elteltéig,
 
b) szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a 3. § szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a szerződéskötés napjától számított három hónap elteltéig gyakorolhatja.
 
(3) Ha a 3. § szerinti írásbeli megerősítés kézhezvételére - a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben - a termék kézhezvételének napjától, illetve - a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben - a szerződéskötés napjától számított három hónapon belül kerül sor, ettől az időponttól számított nyolc munkanap elteltéig a fogyasztó akkor is elállhat, ha a termék kézhezvételétől, illetve a szerződéskötés napjától számított három hónapból kevesebb mint nyolc munkanap van hátra.
 
(4) Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi.
 
(5) A vállalkozás köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni.
 
(6) A fogyasztó viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. A fogyasztót ezenfelül egyéb költség nem terheli. A vállalkozás azonban követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.

5. § A felek eltérő megállapodása hiányában a fogyasztó nem gyakorolhatja a 4. § szerinti elállási jogot



a) szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha az elállási határidő lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte;

b) olyan termék értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac értékesítő által nem irányítható ingadozásától függ;

c) olyan termék értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó;
 
d) hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta;

e) hírlap, folyóirat és időszaki lap értékesítésére vonatkozó szerződés esetében;

f) szerencsejáték-szerződés esetében.



6. § (1) Ha a termék árát vagy a szolgáltatás díját részben vagy egészben a vállalkozás által nyújtott kölcsön [a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2. § o) pontja] fedezi, a fogyasztó 4. § szerinti elállási jogának gyakorlása a fogyasztási kölcsönszerződést is felbontja.
 
(2) A fogyasztó a vállalkozásnak a fogyasztási kölcsönszerződés felbontásából eredő kárát nem köteles megtéríteni, és tőle kamat vagy egyéb költség sem követelhető.
 
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni, ha a termék árát vagy a szolgáltatás díját részben vagy egészben harmadik személy által nyújtott fogyasztási kölcsön (a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2. számú melléklete III. 5. pont) fedezi, feltéve, hogy a fogyasztási kölcsönszerződés a pénzügyi intézmény és a vállalkozás előzetes megállapodásán alapul. A vállalkozás köteles a fogyasztó elállásáról a pénzügyi intézményt haladéktalanul értesíteni.
 
7. § (1) Ha a felek a teljesítés időpontjában nem állapodtak meg, a vállalkozás a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható időpontban, ennek hiányában a fogyasztó felszólításában meghatározott időpontban vagy időn belül, felszólítás hiányában legkésőbb a megrendelésnek a vállalkozáshoz való megérkezésétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.
 
(2) Ha a vállalkozás a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, illetve a megrendelt szolgáltatást nem áll módjában nyújtani, köteles erről a fogyasztót haladéktalanul tájékoztatni, valamint a fogyasztó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése a vállalkozást nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.
 
(3) Ha a vállalkozás a szerződésben meghatározott módon helyettesítő termékkel, illetve szolgáltatással teljesít, a 4. § szerinti elállási jog gyakorlása folytán a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségek a vállalkozást terhelik. A költségek viseléséről, valamint a megfelelően helyettesítő termékkel, illetve szolgáltatással történő teljesítésről a vállalkozás egyértelműen és pontosan köteles a fogyasztót tájékoztatni.
 
8. § (1) A vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan terméket értékesít, illetve olyan szolgáltatást nyújt, amelyet korábban a fogyasztó nem rendelt meg.
 
(2) A fogyasztó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni a vállalkozás ajánlatának - hallgatólagos - elfogadását.
 
9. § (1) A fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a vállalkozás a szerződéskötés céljából automata hívókészüléket, illetve távmásolót (telefaxot) használjon.
 
(2) Ha külön jogszabály eltérően nem rendelkezik, a vállalkozás a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában használhat olyan, közvetlen kapcsolatot lehetővé tevő távközlő eszközt, amely nem tartozik az (1) bekezdés hatálya alá.
 
10. § A vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a rendeletben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat megtartotta, valamint a fogyasztó 9. §-ban előírt hozzájárulását beszerezte.

11. § (1) A fogyasztó a rendeletben meghatározott jogáról érvényesen nem mondhat le.



(2) A rendeletben foglaltaktól csak a fogyasztó javára lehet eltérni.



(3) Ha a rendelet hatálya alá tartozó szerződés az Európai Gazdasági Térség valamelyik államával szoros kapcsolatban áll, harmadik ország jogának a felek által a szerződésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harmadik ország joga az említett államnak a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető jogszabálya eltérést nem engedő rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a felek által választott jog helyett az említett állam jogát kell a szerződésre alkalmazni.
 
11/A. § A 2. és 3. § rendelkezéseinek megsértése esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott szabályok szerint jár el.
 
12. § (1) Ez a rendelet 1999. március 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően kötött szerződésekre kell alkalmazni.

(2)



(3) Ez a rendelet a távollévők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja; az irányelv 8. cikke kivételével.
 

Termékajánló

Zanussi ZKT663LX elektromos kerámia főzőlap

Zanussi ZKT663LX elektromos kerámia főzőlap

67 140 Ft
Whirlpool AKR 362IX 60 inox gázlap

Whirlpool AKR 362IX 60 inox gázlap

45 120 Ft
Teka TRS645 kerámia főzőlap

Teka TRS645 kerámia főzőlap

87 610 Ft
Teka HF Lux 60 4G gázfőzőlap

Teka HF Lux 60 4G gázfőzőlap

55 910 Ft
 
Tefal FV9530 gőzölős vasaló

Tefal FV9530 gőzölős vasaló

24 000 Ft
Siemens HB63AS520 beépíthető sütő

Siemens HB63AS520 beépíthető sütő

263 910 Ft
Samsung WF1704WS

Samsung WF1704WS

142 490 Ft
Rowenta CF7710 hajvasaló

Rowenta CF7710 hajvasaló

20 000 Ft
 
Rodi ECO 40800 csaptelep

Rodi ECO 40800 csaptelep

13 200 Ft
Remington AS7050 meleglevegős hajformázó

Remington AS7050 meleglevegős hajformázó

9 700 Ft
Philips QC-5120 hajnyíró

Philips QC-5120 hajnyíró

5 390 Ft
Philips HR-1853 gyümölcscentrifuga

Philips HR-1853 gyümölcscentrifuga

22 890 Ft
 
Philips HD 9140 ételpároló

Philips HD 9140 ételpároló

22 810 Ft
Nimbusz HP-3B elektromos főzőlap, 2 lap

Nimbusz HP-3B elektromos főzőlap, 2 lap

7 000 Ft
Moulinex HM-41013E Prepline kézi mixer

Moulinex HM-41013E Prepline kézi mixer

10 490 Ft
MORA KS-140FW kombinált tűzhely 4 gázég

MORA KS-140FW kombinált tűzhely 4 gázég

59 200 Ft
 
LG MH6340FS mikrohullámú sütő

LG MH6340FS mikrohullámú sütő

30 910 Ft
LAICA LJ923/406 vízszűrős kancsó

LAICA LJ923/406 vízszűrős kancsó

6 100 Ft
Krups KP500525CM DG Circolo kávéfőző

Krups KP500525CM DG Circolo kávéfőző

44 200 Ft
Hauser MG 750 húsdaráló

Hauser MG 750 húsdaráló

10 290 Ft
 
Gorenje IDKG9545E kürtős páraelszívó

Gorenje IDKG9545E kürtős páraelszívó

135 600 Ft
Gorenje G6N50RW rusztikus gázlap

Gorenje G6N50RW rusztikus gázlap

68 910 Ft
Gorenje BO7322AW beépíthető sütő

Gorenje BO7322AW beépíthető sütő

98 060 Ft
Fagor 6H-196AB beépíthető sütő

Fagor 6H-196AB beépíthető sütő

115 800 Ft
 
EuroMarkt TRAPEZE 60 X kürtős elszívó

EuroMarkt TRAPEZE 60 X kürtős elszívó

25 210 Ft
Electrolux EFP636X kihúzható páraelszívó

Electrolux EFP636X kihúzható páraelszívó

62 910 Ft
Electrolux EFA9673X sziget elszívó

Electrolux EFA9673X sziget elszívó

352 300 Ft
Bosch SMI40M55EU mosogatógép - ráadás Calgonit csomag

Bosch SMI40M55EU mosogatógép - ráadás Calgonit csomag

132 410 Ft
 
Bosch HBA73R450 MF8 inox pirolítikus

Bosch HBA73R450 MF8 inox pirolítikus

296 910 Ft
BEEZ VCL1610Y porzsák nélküli porszívó

BEEZ VCL1610Y porzsák nélküli porszívó

12 210 Ft
Babyliss 2332E PRO180 hajsütő

Babyliss 2332E PRO180 hajsütő

8 400 Ft
ARISTON KIC644C  indukciós főzőlap

ARISTON KIC644C indukciós főzőlap

96 900 Ft

Beépíthető Bolt hírek, aktualitások

Beépíthető mosogatógép - rejtett mosogatás

Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a beépíthető mosogatógép az ehhez passzoló tökéletes megoldás. A beépíthető mosogatógép passzol a bútorunkhoz, teljesen beleillik, belesimul, észre sem lehet venni, hogy háztartási gép lapul az ajtó mögött. A beépíthető mosogatógép olyan zajszinttel rendelkezik, amely nem zavar senkit, ha például a konyha a nappalival egy légtérben lett kialakítva. Ezeket a professzionális gépeket már olyan alacsony zajszintű működésre tervezték, hogy szóba sem jöhet a zörgő, csattogó mosogatógép árusítása. Legyünk azonban körültekintőek a választásnál, s mindenképpen ellenőrizzük ezt az információt is, ha ilyen amerikai típusú konyhába kerül a háztartási készülékünk.

 

A beépíthető hűtőszekrény, rejtett hűtés...

Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a konyhabútorba elrejtett, beépíthető hűtőszekrény és beépíthető fagyasztó a legízlésesebb megoldás. A beépíthető hűtőszekrény teljesen belesimul, beleolvad a konyhaszekrénybe, észre sem lehet venni, hogy valamilyen háztartási gép lapul a konyhabútor ajtaja mögött. Attól sem kell félnünk, hogy a konyhában elhelyezett, esetleg a nappalival, étkezővel egy légtérben lévő beépített hűtő szekrény túl hangos lehet, hiszen a beépíthető hűtőszekrények általában jóval alacsonyabb zajszinttel (kb 38-42dB) kerülnek kialakításra.

 

Hűtőszekrény választás okosan

Hűtőszekrény nélkül ma már elképzelhetetlen az életünk. Még akkor is szükségünk van hűtőre, ha a munkanapokon megoldjuk az étkezés kérdését menet közben a munkahelyünkre, illetve onnan hazafelé. Mégis a hűtőszekrény a háztartás alapvető eszköze. Nem kis fejtörést okozhat azonban, hogy vajon milyen hűtőszekrény lenne megfelelő a konyhánkba. Nos a választ nagyban megkönnyíti, ha átgondoljuk az igényeinket.

 

Csongrád megyei hírek

Termékkereső

 

Kategóriák

Kosár tartalma

Az Ön kosara pillanatnyilag üres.

Gyártók

Hírlevél

    Vezetéknév:
    Keresztnév:
*  Email cím:
*  Kód: