Akció! Áruházunk 2012. március 31-ig ingyenes szállítást bíztosít minden termékre az ország egész területén.
Fagyasztószekrény
Amennyiben nincs elegendő helyünk egy fagyasztóládának, válasszuk a fagyasztószekrényt. A fagyasztószekrény kevesebb helyet vesz el a tárolóhelyiség padlójából, alakja egy hűtőszekrényéhez hasonlít, tehát inkább magas, mint széles. Ezt a típust beépíthetjük a konyhabútorba, hasonlóan a hűtőszekrényekhez. Egy átlagos fagyasztószekrény kb. 150-180 cm magas. Polcokkal, vagy ládákkal, dobozokkal van tele, így a tartalmát jól tudjuk rendszerezni, jól átláthatóak fagyasztott ételeink. Ugyanakkor ezek a plusz tárolóhelyek levesznek a nettó űrtartalomból, tehát kevesebb dolog fér egy azonos térfogatú fagyasztószekrénybe, mint egy fagyasztóládába. Mindig törekedjünk a lehető legjobb energiaosztályú termék megvásárlására, hiszen hűtőszekrényünkhöz hasonlóan fagyasztószekrényünk is megállás nélkül energiát fog fogyasztani. Jól gondoljuk meg mekkora méretre van szükségünk, hiszen a fagyasztó az üres teret is hűti, ha csak néha lenne szükségünk a nagy űrtartalomra, döntsünk inkább kisebb típus mellett, próbáljuk egyéb módon megoldani az esetenkénti nagyobb mennyiségű termék fagyasztását (szülőknél, nagyszülőknél, átrendszerezve kombinált hűtőnk fagyasztójába, stb.).
A fagyasztószekrények rendszerint automata leolvasztásúak, de mindenképpen kérdezzünk rá vásárlás előtt, mert a kézi leolvasztás megnehezítené életünket. Egy fagyasztószekrény visszamelegedési ideje valamivel gyorsabb, mint egy fagyasztóládáé, kb. 30 órán át képes tartani a megfelelő hőmérsékletet, ezért ahol gyakori az áramszünet, érdemesebb fagyasztóládát vásárolni inkább.
- «« Elejére
- « Előző
- 1
- Következő »
- Végére »»
Elektroudvar hírek, aktualitások
Tarthatatlan árak - Drágulnak a háztartási gépek |
|
Október elsejétől Európa-szerte átlagosan 5-7 százalékkal emeli háztartási készülékeinek az árát az Electrolux – jelentette be a közelmúltban a svéd fehérárugyártó. A lépést a cégcsoport a növekvő nyersanyagárakkal, illetve a folyamatosan dráguló szállítási költségekkel magyarázza.
|
8 tárgy a jövő konyhájából |
|
Összegyűjtöttük a legvadabb elképzeléseket arról, milyen konyhai eszközök fognak születni az elkövetkező évtizedekben. Ha csak a töredékük válik valóra, akkor is nagyon kényelmes dolguk lesz a konyhában az unokáinknak. Ha összevetjük a pár évtizeddel ezelőtti konyhai állapotokat a mostaniakkal, és hozzávesszük, mennyire felgyorsult a fejlődés az elektronika terén, egyértelmű, hogy elképzelhetetlen változások jönnek. Sokan mégis megpróbálják elképzelni a jövőt, és izgalmas rajzokkal és leírásokkal mutatják be a futurisztikus ötleteiket. Lehetséges, hogy nem fognak valóra válni ezek az ötletek, hiszen nagyon úgy néz ki, pizzát sem fogunk úgy hidratálni öt év múlva, mint ahogyan azt a McFly család teszi 2015-ben a Vissza a jövőbe című filmben. De ettől még lehet álmodozni és csodálkozni. |
Green Technology |
|
A Green Technology programot a Bosch a fenntarthatóság, hatékonyság és áttekinthetőség jegyében alkotta meg, különös tekintettel arra, hogy nem mindegy, hogyan bánunk a természeti erőforrásokkal és az energiával. Ennek a filozófiának a jegyében dolgoznak minden területen, a környezetbarát termék előállítástól az új energiatakarékos technológiák kifejlesztéséig. A természeti erőforrásokkal történő tudatos bánásmód a mindennapi életünk részévé kell, hogy váljon. A Bosch elkötelezett híve a környezetvédelemnek, és a Green Technology programja négy nagy témakörbe rendezhető, úgy mint a felelősség, hatékonyság, fenntarthatóság, és áttekinthetőség. Röviden bemutatjuk, hogy mit is jelentenek ezek a gondolatok a Bosch esetében.
|
Csongrád megyei hírek
|
Kategória kedvencek
| 01 | Gorenje FIU6101W fagyasztószekrény |












Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. / Az árváltozás jogát fenntartjuk! / Webáruházunkban az egyes fotók csak illusztrációk!