Termékkereső
   

Akció! Áruházunk 2012. május 31-ig ingyenes szállítást biztosít minden termékre az ország egész területén.

Mikrohullámú sütő

A mikrohullámmal történő főzés ma az egyik legkorszerűbb és leggyorsabb eljárás: ami korábban órákat vett igénybe, azzal ma percek alatt elkészülhetünk. A főzéshez ezzel a módszerrel 60-70 százalékkal kevesebb időre van szükség, a vitaminok és az ásványi sók nem vesznek el, az ételek íze-zamata megmarad, tehát egészségesebb lesz a táplálkozásunk.

A mikrohullámú energia melegítésre, párolásra és főzésre alkalmas. A mikrohullámú sütő kifejezés ilyen formában nem pontos megnevezés, hiszen nem helyettesíti a hagyományos gáz- vagy elektromos tűzhelyek sütőjét. Sütésre csak akkor alkalmasak, ha a grill fűtőbetétet is beleépítették. Az elkészített ételek állaga, íze sajátos, és általában nem azonos a hagyományos technológiával sütött ételekével. Aki ragaszkodik a szokásos módon sütött ételekhez, annak grillel kombinált készüléket kell használnia, vagy a mikrohullámú készülékhez használatos, ún. pirítótálat kell vásárolni, esetleg a microwave plus módszerrel kell az ételeket elkészíteni. Ekkor a mikroedényben az utasítás szerint kell elkészíteni az ételt, majd utána hagyományos sütőben megpirítani, természetesen a megfelelő edényben.
Kiválasztás

Mielőtt mikrohullámú készüléket vásárolunk, alaposan mérlegeljük, milyen feladatot szánunk neki. Az olcsó, egyszerű készülékeknél többnyire két kezelőgomb elforgatásával beállítható a melegítéshez szükséges idő és a teljesítményfokozat. Előnye viszont a rendkívül könnyű kezelhetőség. A drágább és bonyolultabb kombinált készülékek számos újabb felhasználási lehetőséget kínálnak (például forró levegő vagy grill). Jóllehet bonyolultabb a kezelésük, többfajta étel készíthető velük. A légkeveréses készülék előnye, hogy energiát takaríthatunk meg vele, továbbá, hogy az ilyen készülékben egyenletesen sül át például a tészta. Ma már kaphatók olyan mikrosütők, amelyek beépített programukkal segítik a gyors ételkészítést úgy, hogy a mikrohullámot, a grillt és a hőlégkeverést az élelmiszer nyersanyagfajtájától és tömegétől függően váltakozva, esetleg egyszerre működtetik.

Vásárlásnál szempont lehet a készülék teljesítménye. Jó, ha tudjuk, hogy a 600 W teljesítmény alatti készülékekkel csak főzni lehet, még az úgynevezett barnító tálakkal sem lehet bennük ropogósra sütni a hússzeleteket. Érdemes figyelembe venni a névleges és a tényleges teljesítmény arányát is. Laikus számára úgy tűnhet, hogy annál hatékonyabb a készülék, minél nagyobb ez az arányszám. A valóságban azonban ennek a fordítottja igaz. Ma már zömmel forgótányéros mikrosütőket lehet kapni, amelyekben egyenletesebben melegszik, fő meg az étel.

Találat 1 - 20 / 27
Találat 1 - 20 / 27
Frissítve: 2012-05-18. 16:45

Termékajánló

Zelmer 29Z019 mikróhullámú sütő

Zelmer 29Z019 mikróhullámú sütő

49 510 Ft
Zanussi ZNC12X mikrohullámú sütő

Zanussi ZNC12X mikrohullámú sütő

104 000 Ft
Whirpool AMW479IX mikrohullámú sütő

Whirpool AMW479IX mikrohullámú sütő

87 340 Ft
Whirlpool AMW735IX beépíthető mikrohullámú sütő

Whirlpool AMW735IX beépíthető mikrohullámú sütő

119 890 Ft
 
Whirlpool AMW499IX mikróhullámú sütő

Whirlpool AMW499IX mikróhullámú sütő

88 900 Ft
Whirlpool AMW491IX mikróhullámú sütő

Whirlpool AMW491IX mikróhullámú sütő

72 310 Ft
Whirlpool AMW 755 IX beépíthető mikrohullámú sütő

Whirlpool AMW 755 IX beépíthető mikrohullámú sütő

131 040 Ft
Teka TMW18BI mikrohullámú sütő

Teka TMW18BI mikrohullámú sütő

59 900 Ft
 
Teka TMW 20.2 BI-S mikróhullámú sütő

Teka TMW 20.2 BI-S mikróhullámú sütő

109 220 Ft
Teka MWE20F1 mikrohullámú sütő

Teka MWE20F1 mikrohullámú sütő

42 610 Ft
Siemens HF25G5R2 mikrohullámú sütő

Siemens HF25G5R2 mikrohullámú sütő

207 410 Ft
Siemens HF 25G5L2 mikrohullámú sütő

Siemens HF 25G5L2 mikrohullámú sütő

207 410 Ft
 
Samsung FG-87KST beépíthető mikrohullámú sütő

Samsung FG-87KST beépíthető mikrohullámú sütő

45 900 Ft
Gorenje BM6120AX mikró inox és fekete

Gorenje BM6120AX mikró inox és fekete

131 710 Ft
Gorenje BM5120AX mikró

Gorenje BM5120AX mikró

118 910 Ft
Gorenje BM1120AX mikró inox

Gorenje BM1120AX mikró inox

73 910 Ft
 
Fagor MWB-23AEGX mikró+keret 23 liter

Fagor MWB-23AEGX mikró+keret 23 liter

75 910 Ft
Fagor MWB-17AEGX mikró+keret

Fagor MWB-17AEGX mikró+keret

61 330 Ft
Electrolux EMS26415X mikrohullámú sütő

Electrolux EMS26415X mikrohullámú sütő

112 190 Ft
Electrolux EMS17216X mikrohullámú sütő

Electrolux EMS17216X mikrohullámú sütő

118 410 Ft
 
Bosch HMT85ML63 mikrohullámú sütő

Bosch HMT85ML63 mikrohullámú sütő

165 300 Ft
Bosch HMT35M653 mikrohullámú sütő

Bosch HMT35M653 mikrohullámú sütő

262 900 Ft
Bosch HMT 85MR53 mikrohullámú sütő

Bosch HMT 85MR53 mikrohullámú sütő

165 300 Ft
Bosch HMT 85ML53 beépíthető mikrohullámú sütő - a készlet erejéig!

Bosch HMT 85ML53 beépíthető mikrohullámú sütő - a készlet erejéig!

128 000 Ft
 
Bosch HMT 84M651 beépíthető mikrohullámú sütő - a készlet erejéig!

Bosch HMT 84M651 beépíthető mikrohullámú sütő - a készlet erejéig!

77 000 Ft
ARISTON MWHA222AX mikrohullámú sütő

ARISTON MWHA222AX mikrohullámú sütő

98 910 Ft
AEG MC1763EM mikrohullámú sütő

AEG MC1763EM mikrohullámú sütő

107 910 Ft

Beépíthető Bolt hírek, aktualitások

Beépíthető mosogatógép - rejtett mosogatás

Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a beépíthető mosogatógép az ehhez passzoló tökéletes megoldás. A beépíthető mosogatógép passzol a bútorunkhoz, teljesen beleillik, belesimul, észre sem lehet venni, hogy háztartási gép lapul az ajtó mögött. A beépíthető mosogatógép olyan zajszinttel rendelkezik, amely nem zavar senkit, ha például a konyha a nappalival egy légtérben lett kialakítva. Ezeket a professzionális gépeket már olyan alacsony zajszintű működésre tervezték, hogy szóba sem jöhet a zörgő, csattogó mosogatógép árusítása. Legyünk azonban körültekintőek a választásnál, s mindenképpen ellenőrizzük ezt az információt is, ha ilyen amerikai típusú konyhába kerül a háztartási készülékünk.

 

A beépíthető hűtőszekrény, rejtett hűtés...

Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a konyhabútorba elrejtett, beépíthető hűtőszekrény és beépíthető fagyasztó a legízlésesebb megoldás. A beépíthető hűtőszekrény teljesen belesimul, beleolvad a konyhaszekrénybe, észre sem lehet venni, hogy valamilyen háztartási gép lapul a konyhabútor ajtaja mögött. Attól sem kell félnünk, hogy a konyhában elhelyezett, esetleg a nappalival, étkezővel egy légtérben lévő beépített hűtő szekrény túl hangos lehet, hiszen a beépíthető hűtőszekrények általában jóval alacsonyabb zajszinttel (kb 38-42dB) kerülnek kialakításra.

 

Hűtőszekrény választás okosan

Hűtőszekrény nélkül ma már elképzelhetetlen az életünk. Még akkor is szükségünk van hűtőre, ha a munkanapokon megoldjuk az étkezés kérdését menet közben a munkahelyünkre, illetve onnan hazafelé. Mégis a hűtőszekrény a háztartás alapvető eszköze. Nem kis fejtörést okozhat azonban, hogy vajon milyen hűtőszekrény lenne megfelelő a konyhánkba. Nos a választ nagyban megkönnyíti, ha átgondoljuk az igényeinket.

 

Csongrád megyei hírek

Termékkereső

 

Kategóriák

Kosár tartalma

Az Ön kosara pillanatnyilag üres.

Gyártók

Hírlevél

    Vezetéknév:
    Keresztnév:
*  Email cím:
*  Kód: