Akció! Áruházunk 2012. május 31-ig ingyenes szállítást biztosít minden termékre az ország egész területén.
Fagyasztószekrény
Amennyiben nincs elegendő helyünk egy fagyasztóládának, válasszuk a fagyasztószekrényt. A fagyasztószekrény kevesebb helyet vesz el a tárolóhelyiség padlójából, alakja egy hűtőszekrényéhez hasonlít, tehát inkább magas, mint széles. Egy átlagos fagyasztószekrény kb. 150-180 cm magas. Polcokkal, vagy ládákkal, dobozokkal van tele, így a tartalmát jól tudjuk rendszerezni, jól átláthatóak fagyasztott ételeink. Ugyanakkor ezek a plusz tárolóhelyek levesznek a nettó űrtartalomból, tehát kevesebb dolog fér egy azonos térfogatú fagyasztószekrénybe, mint egy fagyasztóládába. Mindig törekedjünk a lehető legjobb energiaosztályú termék megvásárlására, hiszen hűtőszekrényünkhöz hasonlóan fagyasztószekrényünk is megállás nélkül energiát fog fogyasztani. Jól gondoljuk meg mekkora méretre van szükségünk, hiszen a fagyasztó az üres teret is hűti, ha csak néha lenne szükségünk a nagy űrtartalomra, döntsünk inkább kisebb típus mellett, próbáljuk egyéb módon megoldani az esetenkénti nagyobb mennyiségű termék fagyasztását (szülőknél, nagyszülőknél, átrendszerezve kombinált hűtőnk fagyasztójába, stb.).
A fagyasztószekrények rendszerint automata leolvasztásúak, de mindenképpen kérdezzünk rá vásárlás előtt, mert a kézi leolvasztás megnehezítené életünket. Egy fagyasztószekrény visszamelegedési ideje valamivel gyorsabb, mint egy fagyasztóládáé, kb. 30 órán át képes tartani a megfelelő hőmérsékletet, ezért ahol gyakori az áramszünet, érdemesebb fagyasztóládát vásárolni inkább.
- «« Elejére
- « Előző
- 1
- 2
- Következő »
- Végére »»
Termékajánló
Beépíthető Bolt hírek, aktualitások
Beépíthető mosogatógép - rejtett mosogatás |
|
Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a beépíthető mosogatógép az ehhez passzoló tökéletes megoldás. A beépíthető mosogatógép passzol a bútorunkhoz, teljesen beleillik, belesimul, észre sem lehet venni, hogy háztartási gép lapul az ajtó mögött. A beépíthető mosogatógép olyan zajszinttel rendelkezik, amely nem zavar senkit, ha például a konyha a nappalival egy légtérben lett kialakítva. Ezeket a professzionális gépeket már olyan alacsony zajszintű működésre tervezték, hogy szóba sem jöhet a zörgő, csattogó mosogatógép árusítása. Legyünk azonban körültekintőek a választásnál, s mindenképpen ellenőrizzük ezt az információt is, ha ilyen amerikai típusú konyhába kerül a háztartási készülékünk. |
A beépíthető hűtőszekrény, rejtett hűtés... |
|
Ha tökéletes konyhát szeretnénk, akkor a konyhabútorba elrejtett, beépíthető hűtőszekrény és beépíthető fagyasztó a legízlésesebb megoldás. A beépíthető hűtőszekrény teljesen belesimul, beleolvad a konyhaszekrénybe, észre sem lehet venni, hogy valamilyen háztartási gép lapul a konyhabútor ajtaja mögött. Attól sem kell félnünk, hogy a konyhában elhelyezett, esetleg a nappalival, étkezővel egy légtérben lévő beépített hűtő szekrény túl hangos lehet, hiszen a beépíthető hűtőszekrények általában jóval alacsonyabb zajszinttel (kb 38-42dB) kerülnek kialakításra. |
Hűtőszekrény választás okosan |
|
Hűtőszekrény nélkül ma már elképzelhetetlen az életünk. Még akkor is szükségünk van hűtőre, ha a munkanapokon megoldjuk az étkezés kérdését menet közben a munkahelyünkre, illetve onnan hazafelé. Mégis a hűtőszekrény a háztartás alapvető eszköze. Nem kis fejtörést okozhat azonban, hogy vajon milyen hűtőszekrény lenne megfelelő a konyhánkba. Nos a választ nagyban megkönnyíti, ha átgondoljuk az igényeinket. |
Csongrád megyei hírek
|





































Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. / Az árváltozás jogát fenntartjuk! / Webáruházunkban az egyes fotók csak illusztrációk!